Hajnövesztés #6

Már nagyon régen, májusban írtam az utolsó hajnövesztős bejegyzést.  Akkor arról számolhattam be, hogy végre alig-alig töredezik a hajam. Sejtettem, hogy a nyár meg fogja viselni és így is lett. 😦 Kétszer vágtam a hajamból a nyár során és egyszer ősz elején. Mindig igyekeztem a Holdnaptár szerinti kedvező időpontokban.  Jelenleg a legnagyobb probléma a gubancolódás így sokkal jobban törik, mint kellene. Szörnyű: pici másfél centis tincsek állnak össze,és fésűvel kibonthatatlan.  Még így sem olyan vészes a helyzet, de roppant módon zavaró.  Valaki tud esetleg megoldást?
Most kicsit rendhagyó módon nem írok minden termékről, amiket használtam csak az olyanokról, amiket még nem próbáltam vagy nem olvashattatok róla a blogon eddig.  Ezeket pedig három kategóriára bontom.

Működik!

  • Panthenol spray
    Nyár elején használtam heti rendszerességgel két hónapig.  Gyönyörűen rendbe hozta a fejbőrömet ( amelyet meggyötörtek a rosszul megválasztott samponok) és a hajam is gyorsabban nőtt tőle.  Hajmosás előtt egy órával/fél órával fújtam belőle a hajtöveimre, majd lemostam. Arra lettem figyelmes, hogy sokkal jobb tartása lett tőle a hajamnak, miután egy ilyen pakolást használtam.
  • Dabur Vatika kókuszos hajolaj
    Két és fél hónapig tartott a 150 ml minden földi jóval ellátott olaj: kókusz, henna, amla, rozmaring… Legalább kéthetente felkentem egy-másfél órára a hajamra, és a fejbőrömbe is belemasszíroztam. Nagyon szerettem, mert puha és fényes lett tőle a hajam, na és az illata… mennyei. Kicsit fűszeres, édeskés. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszene. A változatosság kedvéért most olívaolajat használok a hajamra, de biztosan újra fogom még vásárolni a jövőben.
  • Balea kókuszos balzsam tiarévirággal
    Az illatával végül sikerült megbarátkoznom, bár ebben és hatásban sem múlta felül tejproteines elődjét. Pihe-puha és illatos lett tőle a hajam. Nyárra remek választás volt, mert UV-szűrőt is tartalmaz. Sikeresen védte a hajam a kifakulástól.  Nyárra biztosan újraveszem, ha meg ki nem vonják megint addig.

Félsiker

  • Babylove sampon
    A viszkető fejbőrömnek kétségtelenül nagyon jót tett ez a sampon, a színe is élénkebb, rezesebb vörös lett tőle (biztosan a kamillakivonat miatt). Sajnos nem lett a szívem csücske mert a hajvégeimet borzasztótan szárította. Azóta a sminkecseteimet mosom vele, és ha éppen kifogytam az arclemosóból egy két alkalomra megfelel erre a célra is ( hosszabb távon szárít).
  • Das Gesunde Plus étrendkiegészítő kapszula 10mg cinkkel és vitaminokkal
    Azt nem tudom ettől nőtt-e a hajam, vagy a panthenoltól. Esetleg ezek ketten együtt a felelősek. A körmeimre és a bőrömre nagyon jó hatással volt.  A nyár folyamán szedtem be egy dobozzal, jó étvágyat is csinált, amiért hálás lehetek neki mert így a nagy melegben is tudtam enni. Ezzel megtört az a cseppet sem egészséges hagyomány, hogy nyáron napközben szinte semmi nem ettem este aztán bőségesen bepótoltam mindent. Ez több szempontból is káros, nem kell részleteznem.

Nem vált be

  • Fructis sampon
  • Alverde sörös sampon
  • Avonos hajvégápoló
    Már írtam róluk ITT, de a rend kedvéért úgy gondoltam meg kell említenem őket az összefoglaló bejegyzésben is.

A képeken jól látszik, hogy már csak jó másfél csíkot kell átnőnie a hajamnak, hogy elérjem a célom ( és az is, hogy ráférne már egy kis hennázás)! Ennek három-négy hónap alatt meg kell lennie, ami nagyon hamar el fog telni. Próbáltam egyenesre szárítani a hajam, de csak az egyik része ér le a 9. csíkig, valójában gondolom az összes része olyan hosszú. Kivéve persze az arcomat keretező tincseket.

mc3a1jus

Kép 152

Kép 151

A következő hónapokra ezeket tervezem:

  • Kéthetente valamilyen olajos pakolást és csalánteás almaecetes öblítést alkalmazok.
  • Újra veszek Balea oil repair balzsamot és összekeverem 1:1 arányban a Serical Latte pakolással, az előző hajnövesztős posztból úgy szűrtem le ez kell a hajamnak.
  • Megint rendszeresen használni fogom a panthenolt.
  • Ha elfogy a mostani samponom újraveszem a Balea Oil repair sampont. Nyáron is vettem egy tubussal, de már igencsak fogyóban van és mivel felváltva használtam mással, nem volt alkalma igazán kifejteni a hatását.

Hajnövesztés #5

Előre felkészítek mindenkit: ez egy hosszú bejegyzés lesz. Azért igyekszem minél átláthatóbbá tenni, hogy akit nem érdekel az egész könnyedén ki tudja választani az őt leginkább érdeklő részeket. A termékek nevére kattintva elérhetitek az ahhoz kapcsolódó teszteket, már ha vannak ilyenek.  A három hónap alatt egyszer vágtam egy picit a végeiből, a Holdnaptár szerint kedvező időpontban. Azóta sikerült olyan jól vigyázni rájuk, hogy most ki is hagyhatom a vágást, alig töredezik a hajam, ami maga a csoda,  ilyen vékonyszálú hajjal. A növekedés átlagosnak mondható kb. 3,5 centi nőtt ( ennyi két csík hossza), de ahogy mondtam vágni nem is kell belőle így nagy előrelépés. Szépen haladok a célom felé.  A kép picit csalóka mert sikerült egy hullámot aludni a frizurámba és mivel a hátam nem látom nem igazán tudtam egy vonalba fésülni az egész hajtömeget.

2013jan
május
Tisztítás
Balea Professinoal Oil repair sampon
Nem sokat változott a véleményem a teszt óta, ha nem a hozzá való balzsammal használjuk egészen jó kis sampon. Az illata miatt inkább ősszel-télen fogok még venni belőle, ha veszek. Amiért megszerettem az a szilikonmentessége és a jó illata, na meg valóban kiadós. Még mindig a fürdőben vár a sorsára a tubus negyede.
Alterra dúsító sampon
Az egyik kedvenc samponom, a véleményem azóta sem változott.
Ápolás
Balea professional oil repair balzsam
Eleinte imádtam, aztán már nem bizonyult olyan hatásosnak. Így hát még mindig keverve használom a Serical Latte pakolással. Biztosan nem venném újra. Ami még maradt belőle elhasználgatom, de részemről ennyi volt.
Serical Latte tejproteines pakolás
Nem kell senkinek bemutatnom, még mindig ez a leghatásosabb balzsam/pakolás, amit ismerek. Nem nehezíti el a hajam, nem lesz tőle zsírosabb sem. Segít, hogy a hajam ne töredezzen, remekül hidratál. Használom egy ideig aztán a bödön felénél veszek más balzsamot.  Hiszen egyetlen “hibája” van csak: egy idő után hozzászokik a hajam így néha nem árt egy kis kitérő. Hetente egyszer kellett volna használnom pakolásként  de bevallom néha ellustultam ekkor az Avon Lotus shield nem kiöblítendő pakolását használtam.
Olajos pakolások
Havonta egyszer pár órára használtam olajos pakolásokat is. Mikor mi akadt a kezembe: olívaolaj, ricinusolaj, kókuszolaj. Talán a kókuszolajat szeretem a legjobban, azt a legkönnyebb kimosni.
Csalánteás almaecetes öblítő
Majd’ minden hajmosás előtt szorgalmasan főztem a csalánteát. Segített kitolni a hajmosást így 3-4 naponta elég megmosnom, már ez is haladás. Az almaecet pedig igencsak jó szolgálatot tett, ugyanis itt nagyon kemény a víz, ami nem tesz jót a hajnak. A csalán pedig nyugtató hatással volt a fejbőrömre. Egy időre felhagyok a csalánteás öblítővel, ezeket jobb azt hiszem kúraszerűen használni. Három hónap pont elég volt.
Gliss kur hajvégápoló
El is feledkeztem róla,  egy időben sokat használtam aztán egyre kevésbé hidratálta a hajvégeimet így felhagytam vele. Pár hete egy rendrakás közben megtaláltam és újra elkezdtem kenegetni. Szeretem, mert könnyen beszívódik a hajba, nem kelt zsíros érzetet és isteni illata van. Úgy tűnik a hajvégápolókat is cserélgetnem kell, ha igazán hatékonyan szeretném védeni a hajam a töredezéstől.

Formázás
Avon dúsító hajhab
Kellően dúsít, még pont természetes hatása lesz a frizurámnak, illetve a frufrumat is segít a megfelelően formázni. Nem ragad tőle a hajam, sőt puha lesz! Nem szárítja ki a fejbőrömet és előkelő helyen szerepel az összetevők listájában a panthenol. Érdekes módon a hajam nem sokáig marad meg dús állapotában a használata után a formája viszont szépen megmarad és a frufrum ugyanúgy dúsabbnak hat egy-két napig. (az összehasonlító képen hajhab nélküli állapotban leledzik a hajam)
Kallos hővédő
Nem tudom mennyit véd ténylegesen a hajamon, de biztosan véd valamennyit mert  kénytelen vagyok mindig hajszárítózni, anélkül borzalmas állapotok uralkodnak a fejemen. Emellett sokkal könnyebben formázhatóvá és fényessé teszi a hajam.

Festés
Valamikor februárban (?) megejtettem a második hennás-indigós festést. Jutától segítséget kértem és megfogadtam a tanácsát: festés után almaecetes vízzel öblítettem. Még is lett az eredménye, sokkal jobban megtartotta a hajam a színt. Igen ám, de nem is én lennék ha most nem szeretnék rókavörös lenni. 😀 Tehát tegnap kipróbáltam egy új receptet annak érdekében, hogy minél világosabb vörös legyen az eredmény.
A lényeg, hogy a hennát össze kell keverni citromlével aztán folpackkal lezárni az edényt és pihentetni egy időre. Aztán jöhet a szokásos tea, én most kamillateát kurkumát, almaecetet és egy kis ricinusolajat kevertem bele.
A következőkben
Most egy kicsit békén hagyom a hajam, nem csinálok vele semmi különlegeset. Igyekszem betartani, hogy heti egyszer fél órára felkenjem a tejes pakolást.  Emellett vettem egy flakonnal az Alverde sörös samponjából. Kíváncsi vagyok önmagában milyen hatással lesz a hajam növekedésére. A hajvégápoló sem maradhat el, megrendeltem az Avontól az argánolajos változatot.

Hajöblítő csalánteával és almaecettel

Mindenki szeretne szép fényes, egészséges hajat. Lehet furcsán hangzik, de érdemes odafigyelni a fejbőr egészségre is. Amíg minden rendben van nem is törődik vele az ember. Nekem sajnos nagyon érzékeny bőröm van, miért pont a fejbőröm lenne kivétel? Gyorsan is zsírosodik, hála a hideg időnek és a sok sapkahordásnak be is korpásodott. Egyszer bőrgyógyász ajánlotta az almaecetes, kamillateás hajöblítő használatát. Mivel indigóval van festve a hajam és nem szeretném, ha kivilágosodna a kamilla helyett mást választottam. A csalántea is ideális megoldás lehet a problémára, sőt a hajnövekedésre is jótékony hatással van. Nem gyors megoldás, pár hét kell amíg kifejti hatását, de már sokkal jobb a helyzet, mint volt.  Megéri hát a türelmet.
A következőképpen szoktam elkészíteni és használni a hajöblítőt: hajmosás előtt pár órával, vagy egy nappal főzök pár deci csalánteát, annyi csalánt használok ami egy teatojásba belefér. Hajmosáskor aztán felöntöm meleg vízzel és kb. egy evőkanál almaecettel. Miután jól kiöblítettem a hajamból a balzsamot/hajpakolást engedek egy kis meleg vizet a teához és leöblítem vele a hajam. Belemasszírozom egy kicsit a fejbőrömbe és aztán már nem mosom le újra. Nem kell megijedni az ecetszag hamar elillan a hajból.
Érzékeny fejbőrre még tudom javasolni, hogy hígítva használjuk a samponunkat, két hete már így használom és sokat segített ez is.

Hajnövesztés #4

Újra jelentkezem az összehasonlítós képekkel és a terméktesztekkel.  A képeket nézve igencsak meglepődtem, hogy ekkora növekedést produkált a hajam. Ha továbbra is ilyen ütemben folytatja, akkor nagyon boldog leszek.
haj2013janNézzük mivel próbáltam óvni a hajamat vagy éppen gyorsabb növekedésre bírni.

hajápolók

  1. Swiss o par Kókusztejes sampon
    A hajamat egyáltalán nem nehezítette el, nem zsírosodott tőle gyorsabban és nagyon-nagyon puha lett tőle.  A szilikonmentessége miatt is választottam remélve, hogy megszünteti a hajhullásomat. Tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, bár biztos az is segített a helyzeten, hogy elkezdtem vitaminokat szedni.
  2. Balea hidratáló hajbalzsam Festett és színezett hajra Kókusz- és tejkivonattal
    Hatalmas meglepetés volt ez a balzsam, semmitől sem volt eddig ilyen élénk színe és fénye a hajamnak. ( mert egy idő után bizony a henna is fakul egy picit)  Nagyon jól hidratálja a száraz hajvégeimet, és segít a töredezés ellen is. Nem mondom, hogy egy kisebb igazítás nem fér rá a hajamra,de ennyi belefér. Csak egy centitől kell megszabadulnom.
    Sajnos ilyen formában már megszűnt, és más lett az illata. Ennek ellenére lehetséges, hogy veszek az újból is. Miután lecsekkoltam az összetevőkön változtattak-e. ( Az illatával majdcsak megbarátkozom)
  3. Ricinus- és olívaolajos pakolás heti egyszer
    Annak ellenére, hogy korántsem voltam olyan kitartó és bizony egy-két hét kimaradt bőven megtette a hatását. Minek után már szeptember óta ricinusozok most jó időre felfüggesztem a használatát.
  4. Henna
    Kétszer festettem hajat ez alatt a három hónap alatt, egyszer november elején, aztán meg most a képek készülte előtt.
    Egyszerűen imádom, amit művel a hajammal. A gyakori mosásoknak köszönhetően persze fakul a henna is, de nem annyira mint a szintetikus festékek. Azt hiszem mindent leírtam már a hennáról a korábbi hajfestős posztokban, így nem szaporítom a szót.
  5. Hajvágás Holdnaptár szerinti időpontban
    Úgy tapasztaltam, hogy jó hatással van a hajra. Ezentúl is tartom magam ahhoz, hogy ezekben az időpontokban vágjak hajat.
  6. Kallos  Hővédő Hajvasaló Permet
    Nem tudom a töredezés ellen mennyit segített, viszont segít szép egyenesre szárítani a hajamat, kis túlzással olyan, mintha kivasaltam volna. Emellett finom puha lesz tőle a hajam. Mindig vizes hajra szoktam fújni majd megszárítom, esetleg a frufrum-at szoktam kivasalni vagy hullámokat próbálok készíteni hajvasalóval. Azt viszont senkinek nem ajánlom, hogy száraz hajra fújja és aztán vasalja ki mert az eredmény vállalhatatlan zsírosnak ható frizura lesz.
  7. Avon lotus shield hajszelídítő hajpakolás
    Felváltva használtam a hővédővel. Nagyjából ugyanazokat tudom róla elmondani. A babahajaimat megregulázza, de korántsem véd annyira a pára ellen, ahogyan ígéri. Ennek ellenére szeretem, mert nagyon jól jön, ha kell egy kis extra hidratálás és nincs időm/kedvem a kimosható pakolásokhoz. Annyira nem lesz tőle egyenes a hajam, mint a Kallostól, cserébe jobb az illata.

Hajnövesztés #3.2

Az előző bejegyzésben arról írtam, miket használtam és milyen változásokat tapasztaltam az elmúlt hónapokban. Most arról számolok be milyen terveim vannak a következő három hónapra.  -hajápolási tervezet, hú de komoly-

  1. Swiss o par Kókusztejes sampon
  2. Balea hidratáló hajbalzsam Festett és színezett hajra Kókusz- és tejkivonattal
  3. Ricinus- és olívaolajos pakolás heti egyszer
  4. Henna
  5. Hajvágás Holdnaptár szerinti időpontban ( amúgy is ráfér a hajamra)
  6. Kallos  Hővédő Hajvasaló Permet

Régebben már elhasználtam egy flakonnal ebből a samponból, gőzöm sincs miért nem írtam róla, mert imádtam. Fényes és pihe-puha lett tőle a hajam. Visszatérek a szilikonmentes samponokhoz, úgy olvastam és tapasztaltam is: gyorsabban nő a haj, ha ilyet használunk. Az, hogy a balzsam is ilyen csak a véletlen műve, őt az illata és az újdonság varázsa miatt vásároltam. Róla  még csak az első benyomásimat tudom leírni, de nagyon puha lett a hajam, és élénkebb lett a színe! ( egyébként samponon kívül más hajápolókban nem zavarnak a szilikonok) Januárban meglátjuk mennyire váltak be ezek a termékek/módszerek.